Sziasztok! Remélem jól indult a hetetek. Én nem mondom, hogy nem tudtam volna még aludni, de hát munka van nincs mese.
Múlt héten Írtam róla, hogy hétvégén kirándulok. Erről szeretnék most beszámolni nektek. Ebben a bejegyzésben a szombati napunkról olvashattok majd. Bele is kezdenék, ha nem bánjátok.
2014.07.19 reggel 2:45. Felkeltem 4-5 óra alvás után. Legtöbb holmimat előtte este már bekészítettem a bőröndbe így csak a pipere dolgok voltak hátra, na meg jómagam rendbe szedése. Anya már fenn volt (azért izgultunk kicsit mindannyian), hogy elköszönhessen. Főzött nekem termoszba kávét (köszi anya).
3:15-kor indultam el otthonról a megbeszélt találkozó helyünkhöz egy bolt mögötti parkolóba. Az utca végén rám dudáltak, barátaim közül ketten pont akkor érkeztek a bérelt autónkkal. Kiszálltak mikor odaértem, beraktuk a csomagomat hátulra és vártunk még egy emberre. Eközben sofőrünk elment a közeli éjjel nappaliba. Kicsit beszélgettünk, energia italt ittunk aztán elindultunk felvenni utolsó utasunkat. A kocsi feltankolása után beizzítottuk a GPS-t (Nokia Lumia telefon áruházából letöltött autós navigációs programmal). Magyarországon volt autópálya matricánk így hamar a szlovákoknál találtuk magunkat.
Majd ott kezdődtek a gondok. Mivel előre nem néztünk útirányt, és az elsőre feldobott útvonal lehetőség fizetős lett volna, ezért egy 70 km-rel hosszabb távot választottunk. Auschwitz volt az végállomás és nem ellenőriztük a haladási útmutatót ezért nagyon kicsi falvakon haladtunk keresztül; elhagyatott utakon, füstös gyárvároson át (ahol semmi fény nem volt csak korom és köd); azért volt szép része is. A zöld hegyek, erdők kárpótoltak minket.
Ki is világosodott mire nagyobb városba értünk. Ott viszont nagyon-nagyon eltévedtünk. Városon belül tudtuk, hogy hol vagyunk és hova kellene mennünk, csak nem tudtuk hogy jutunk el oda, mert a GPS jeleit nem lehetett útmutatásként venni. Miután harmadszor kanyarodtunk rossz fele (köröztünk ugyanazokon az utakon) megálltunk és a térképen megkerestük melyik úton kellene tovább haladunk és a táblák alapján végül is fél óra után kiértünk az autó útra. Viszont annyi útépítés volt, amik miatt hol a szembe forgalmat kellett 10 perig várni, hol terelő úton körbemenni (naná, hogy meghülyült bele a navigáció is)! Néha közbeszúrtunk egy megállót, nézelődtünk. Mivel lassan is tudtunk haladni a szerpentinen és kis utakon, meg hát néha el-el kanyarodtunk rossz felé, így a beütemezett 6-7 órás útból több mint 10 lett.
Fél kettőkor kicsit idegesen, elcsigázva érkeztünk meg Auschwitz első táborába. Itt leparkoltunk elmentünk mosdóba és a kassza felé vettük az irányt. Nagyon sok ember volt ott. Ahhoz képest mekkora hely, négy kassza üzemelt. Sokat nem kellett várnunk, sorra kerültünk. Kértem 5 jegyet angol tárlatvezetésre, megkaptam és elindultunk beljebb, ahol kaptunk fülhallgatót és egy kis készüléket. Mint kiderült ez azért kellett, hogy mindenki jól hallja az idegenvezetőt. Voltunk a csoportba minimum 50-en és így nagy szükség is volt rá. Szörnyen meleg volt ekkor már és a szűk helyekre bezsúfolt emberek között nehéz volt akármire is koncentrálni.
Érdekes dolgokat hallottunk. (Többségüket akár melyik erről szóló oldalon vagy könyvből el lehet olvasni és mellesleg aki kicsit is tud a történelem ezen részéről, már majdnem mindent hallott.)
Úgy fél óra múlva úgy döntöttünk ott hagyjuk a csoportot és a magunk tempójában fedezzük fel a koncentrációs tábort. Felfrissültünk a közeli mosdóban és majd nem mindegyik házat bejártuk, amiben kiállítás volt. Láthatóak térképek az egész helyszínről, fényképek arról, miképp működött a tábor és számadatok az elhurcolt áldozatokról. Ablakok mögött látni lehetett maketteket pl.: hogy hogy működött a gázkamra és a holttest égető, valamint sok-sok megtalált régiség megtekinthető. A rengeteg cipő, bőrönd, fésűk és még a leborotvált hajak is ki voltak állítva. Rabruhákat láttunk, valamint képet azokról akik dokumentáltan kerültek ide. Be lehetett menni magába a gázkamrába és az égetőbe is.
Ezután úgy döntöttünk elmegyünk inkább a második táborba mert idáig nem azt kaptuk, amire számítottunk. Kocsiba ülünk, és átvezettünk tehát Birkenau-ba. Ekkor már fél 5 körül járt az idő.
Ez a része a koncentrációs tábornak az a hely, ahol istálló épületekbe voltak elszállásolva a zsidók. Legtöbbjüknek csak a kéménye maradt meg, de néhányat restauráltak, hogy legyen mit néznie a turistáknak. Találtunk egy vagont is, amiben a világ bármely pontjáról szállították a rabokat. Itt találkoztunk idegenvezetőnkkel is, ugyanis a túra alapból 3-3,5 órás volt. Tehát pont időben végeztünk, csak ugye 4 órával a tervezett érkezési időnk után voltunk és még el kellett mennünk Krakkóba elfoglalni a szállást és megnézni a várost, és aludni egy keveset.
Még világosban értük el a várost és csak ámultunk, hogy már most milyen gyönyörű. Megérkeztünk a szállóhoz (diákszálló). Leparkoltuk a kocsit és mondtam, hogy még ne vegyük ki a csomagokat biztos ami tuti. Milyen igazam volt, ugyan is egy kb 5-6 emeletes épületsort kell elképzelni, melynek 5 külön bejárata van és mindegyiknek más szálló a neve. Mi a Filutekbe foglaltunk, ami a legutolsó volt a sorban. Oda mentünk. Az ajtó zárva volt. Kopogtunk, csöngettünk semmi. Már épp azon voltam, hogy felhívom a számot, amit a foglaláshoz kaptam, mikor a mellettünk levő ajtóból kikiabált egy néni. Persze lengyelül szóval visszakiabáltam, hogy csak angolul tudunk. Megindultunk felé, mire ő bement az épületbe, hát követtük. Ott szerencsére a recepción ült egy férfi aki tudott angolul és elmagyarázta, hogy az a szálló nincs is nyitva az évnek ebben a szakaszában, de ha egy épülettömbbel hátrébb megyünk akkor ott adnak szobát. Hát így tettünk. Átparkoltunk és bementünk az ajtón. Két aranyos lengyel hölgy (50 körüliek) fogadtak minket.
Elkezdtem angolul beszélni, majd mikor láttam a zavarodottságot a szemükben megmutattam a foglalásom és címszavakban próbáltam felvázolni a helyzetet. Valahogy így nézett ki: Filutek (ugye a szálló neve) -not open (nincs nyitva) -two rooms (két szoba) és mutattam az öt fős társaságot. Hát úgy 10-15 perc alatt kiektivitiztünk két szobát magunknak. Kifizettük az árat, megkaptuk a kulcsot és felmentünk. Ketten voltunk lányok az egyik szobában, hárman fiúk a másikban. Emeletes ágy volt ott (nem mondom meg, hogy hogy másztam fel :D), szekrény, íróasztal és egy hűtő. A fiúknál be is izzítottuk a hűtőt és raktunk bele szendvicseket és innivalót. Mindenki lezuhanyzott, elvégezte ügyes-bajos dolgát és jóval este 8 után elindultunk felfedezni a várost.
Szerencsére előtte nap én tanulmányoztam a helyszínt így tudtam, hogy van buszmegálló a közelben. Oda is sétáltunk de mivel nem találtam azt a számú vonalat, ami nekünk kellett volna így segítséget kértünk a közelben állóktól. Egy aranyos pár volt, aki elmondta, hogy inkább menjünk villamossal az egyszerűbb. Sőt még szóltak is, hogy inkább itt vegyük meg az automatából a jegyeket, mert a fenti megállónál nincs ilyen lehetőség és még térképen!!! megmutatták merre kell mennünk. Oda is találtunk és kiderült, hogy én is ezt az utat találtam meg itthonról szóval fel is pattantunk a 8-as villamosra. 9-10 megállót kellett mennünk. Közben leszólítottak minket ketten. Lengyelek voltak, és két barátom meglepett arcát látva rögtön át is váltottak angolra. De mivel ők azt se nagyon beszélték (mindketten németesek) ezért én is harmadik férfi barátom társalogtunk velük. Elmondták, hogy valamilyen utcát keresnek, tudunk-e segíteni. Hát mondom most vagyunk itt először szóval biztos nem.
Megérkeztünk a Wawel-hoz, így hát leszálltunk. Én még gyorsan átszaladtam a másik oldalra megnézni mikor megy az utolsó villamos vissza. Sajnos 11 órakor indult (addig már alig egy óra volt hátra) így tudtam, hogy mást kell kitalálnunk hazafelé. Nagyon éhesek voltunk mindannyian ezért elővetettem ismét a GPS-t, amit akkor térképként használva kikerestem azt az utcát, amin vélhetőleg az az étterem volt, amit én kinéztem magunknak Trip Advisor programomon.
Csodák csodájára pont ott szálltunk le mellette a megállóba. Tele volt kívül hatalmas hely, élő zene szólt, bementünk és szerencsére az első boxban (rögtön a sörcsapok mellett, micsoda mázli) kaptunk is egy asztalt. Mögöttünk is magyarok ültek. Rendeltünk inni (0,4-es illetve egy literes sört a fiúk) Tyskie és Pilsner Urquell márkájúakat.
Néztük az étlapot is. 15-20 féle főétel közül lehetett választani. Mindenféle húsok, köretek, saláták. Árban nagyon kedvezőek voltak. Inkább az italok voltak drágábbak a mi mértékünk szerint. De az adagok hatalmasak voltak, ketten nem is bírtuk megenni őket de a többiek besegítettek. Üldögéltünk még kicsit, azért volt mit kipihenni aztán úgy 11 óra körül kértük a számlát. A pincér pedig ingyen rövid italokkal tért vissza! Cherry ízű volt szép kis poharakba töltve. Ráadásul egyel többet kaptunk, mert rosszul emlékezett és nem vitte vissza.
Sétálva vettük be a belvárost. A közeli Wavel-t lefényképeztük kívülről, jöttek lovas hintók körbe a macskakövön, boltok voltak egész úton. Egy kifüggesztett térképen belőttük az útirányt. Még nyitva volt a szuveníres (nagy örömünkre) így bevásárolhattunk az emléktárgyakból. Nagy sürgés-forgás és élet van a belvárosban késő estig. Ezer meg egy szórakozó hely, gyors kajálda, étterem, kocsma (ne az itteni falu szélire gondoljatok).
A térre kiérve hatalmas tömeg fogadott minket. Egy kocka alakú teret képeljetek el. Emlékművek, bazilika és múzeum gyönyörűen kivilágítva keveredik a modern éjszakai élettel, mulatozással.
Kattintgattam a fényképezőt a telefonomon. Oda-oda léptek hozzánk a helyiek, ők is rajta akartak lenni a fotókon. Aztán mikor már kellően álmos volt mindenki, elindultunk visszafelé taxit keresni. Hamar volt is egy állomás, ahonnan körülbelül 7 perc alatt hazaszállítottak minket. Fenn a szobánkban mindenki bedőlt az ágyba. Beállítottuk az óráinkat, volt 6 óránk a pihenésre.
Holnap jön a következő rész. Ha kíváncsiak vagytok rá, kattintsatok majd vissza az oldalamra. Köszönöm
