Jött is egy nagy TESCO (éljenek a multik). 24 órás nyitva tartásával pont megfelelt nekünk. Még egy pékség is volt, ott szereztem forró kávét (tejes, cukrost). Belsőre természetesen ugyan úgy nézett ki a bolt, mint az itteni. Csak kínálatban tért el valamicskét, pl. a halas pultjuk óriási volt. Na mindegy is, haladtunk tovább. A bányát hamar megtaláltuk, csak egy gond volt, hogy a parkoló marha messze volt a bejárattól, ezért tepertünk ezerrel. De ugye még wc-re is kellett menni, meg csak foglalásunk volt nyomtatva, jegyünk nem szóval elkéstünk.
Szerencsénkre pont akkor indult csoport mikor beestünk így szusszanni sem volt időnk. Idegenvezetőnk (Dorotha - remélem nem haragszik meg, ha rosszul írtam a nevét) már is mondta, hogy egy kis bemelegítéssel kezdjük 300 valamennyi lépcsőfokkal a föld mélye felé.
Körbe-körbe mentünk lefelé úgy 20-an a csoportban. Pont ideális szám volt, nem tolongtunk, nem kellett sietni vagy éppen egymásra várni. A bánya lenyűgöző volt mind méretileg mind látványilag. Ha az egész föld alatti hálózatot összekötnék akkor 300 km jönne össze, az olyan mintha távolság mint Krakkótól Varsó. Itt voltak sóból állított szobrok, néhány kiállítás műemberekkel, lovakkal illetve sok fa kitámasztáshoz, lépcsőnek.
Ugyancsak voltak animációk: hol hanganyag, hol falra vetített képek. A falon levő sót is megnyalhattuk és bár magát a bányászatot 18 éve abbahagyták a kipumpált befolyó vízből mai napig nyernek még ki sót (a vizet is meglehetett kóstolni egy ujjunkat belemártva).
Volt három szuvenír bolt is.
Láthattunk egy csarnokot is. Sóból készült csillárokkal és falba faragott szentekkel, sőt még az utolsó vacsora is meg volt örökítve a falba faragva. E helyszín helyet adott még egy kápolnának is.
2 km gyaloglás után túránk végére értünk, na nem a föld felszínére. Még mindig a barlangban álltunk. Volt itt étterem, szuveníres, mozi. Egy kilátóhoz is fel lehetett jutni de arra már nem volt időnk, és plusz pénzbe is került volna. Ettünk egy keveset, megpihentettük a lábunkat és elindultunk a lifthez, ami majd felvisz minket. Várnunk kellett egy portánál, ahol három besorolás közül választhattunk. Első volt a további túra folytatása, második az egyéni felszínre jutás, harmadik a csoportoké ugyan így. Vártunk hát. Aztán jött egy hölgy, mondott valamit lengyelül majd elismételte angolul. Még NEGYED ÓRÁS séta várt ránk a liftig. És nem akármilyen tempóban!!! Loholtunk együtt több mint 50-en a föld alatti folyosókon. Néha az ajtók miatt bevártuk egymást ( a ventilációs rendszer miatt külön voltak választva a bánya egyes részei és addig nem nyithattad a következő ajtót, míg az utolsó be nem csukta a mögötte levőt), de aztán végül bepréselődtünk a liftbe úgy 15-en. Felértünk és a lent hallott instrukciók alapján elindultunk megkeresni kiindulási pontunkat, ahol a kocsi is volt. Újabb negyed órás séta. Szóval szépen el is fáradtunk a végére.
A kocsinál volt még egy kis beszélgetés, ezek után elindultunk haza. Útközben már csak egy-két benzinkúton álltunk meg, viszont vagy azért mert Krakkó felé jöttünk haza vagy mert már kiismertük a GPS-t és a táblákat, ezért csak egyszer kanyarodtunk el rossz felé, de az is csak 5 percig tarthatott. A bányában 9:30-12:30-ig voltunk. Haza pedig este 9-kor értünk. Körülbelül 8 óra volt az út, tehát két órát lefaragtunk az indulási menetidőnkből.
Ennyi a mi kis hétvégi történetünk. Csinálok még egy bejegyzést róla, amiben a költségvetésünket és a helyek weboldal címeit találhatjátok, ahol megfordultunk. Remélem ti is kedvet kaptatok ezekhez a csodás helyszínekhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése