Egy kis mosoly

Sziasztok.

Mielőtt ágyba bújok, megosztom veletek mi történt ma velem.

Az ebéd szünetemet általában otthon töltöm el, mivel körülbelül 5 percre lakom az irodától gyalog. Haza mentem, megebédeltem, szusszantam egyet és elindultam visszafelé. Szeretek nézelődni út közben. Figyelni a kocsikat, embereket ahogy a dolgukat intézik. Láttam egy nőt (nálam nem sokkal lehetett idősebb) kiszállni egy kocsiból. Egymás szemébe is néztünk, majd kicsit meglepődtem mikor köszönt nekem. Életemben nem láttam még.

Aztán kiderült, hogy nem sokszor járt a városban, és egy konkrét utcát keres. A térképen belőtte magának a színházat (az egyetlen ismerős pontot számára) és gondolta majd onnan kiindul. Először megkérdezte merre van az az utca, ahova el kellene jutnia. Mondtam, hogy az csak két utcával lentebb van, szóval nincs eltévedve. Ezután konkretizálta, hogy neki igazából az xy bankba kellene eljutni. Mosolyogva mondtam neki, hogy az tök szuper, mert én is abba az épületbe megyek és ha gondolja jöjjön velem.

Útközben rágyújtott egy cigire és kérdezgetett a városról. Van-e itt sétáló utca és milyen szórakozási lehetőségekről tudok. Sajnos ezen a ponton ki kellett ábrándítanom. Megemlítettem egy-két hirtelen eszembe jutó dolgot, de nem volt valami bő a lista.

Még az is kiderült róla, hogy miskolci én pedig vidáman válaszoltam, apukám Ózdon született úgyhogy kiismerem magam a környéken.

Micsoda véletlenek vannak. Pont egy olyan embertől segítséget kérni, aki oda tart mint te, majd felfedezni apró közös dolgokat. Szeretek másoknak segíteni, nem most fordult elő ilyen és nem is most fog utoljára.

Tegyetek valami jót ember társaitokért minden héten! Egy mosoly, kedves szó nem kerül semmibe de mindkettőtök napját sokkal jobbá teszi.

Egy kis muzsika nektek ;) ← kattints

Szép estét kívánok.

Agyilag zokni

Annyira utálom, hogy egy agyilag kikapcsolt állapotban jött ötlet nem marad meg az aktív perceimben. Mindig úgy vagyok vele, hogy jaj le írom nehogy elfelejtsem aztán gondolom úgy sem felejtem el, mert fontos. De aztán próbálnék megint rá gondolni és huss. Miért nincs új téma? Hát mert agyilag zokni vagyok ezek szerint. Sorry :D

Mintha lenne egy kapcsoló, ami egyik állásban az alap énemet működteti. Akire egyáltalán nem is lenne szükség, mert szinte semmit nem ér. Aztán ott a másik, akinek csupa ötlet és cselekvő vágy az alapja, de úgy veszem észre nagyon ritkán kapcsolódom össze vele. Mennyire idegesítő. Tudathasadásom van vagy mi... Én és én meg a remélem nincs harmadik.

Forever alone jeeee.

Majd jövök, HA eszembe jut mi volt az a szuper jó dolog.

Addig puszi, pacsi, ölelés.

Kivándorlás

Sziasztok.

Megkezdődött egy újabb hét. Pár napja olvastam egy cikket, de hétvégén eléggé ellustultam és a barátokkal + családdal foglalkoztam.

A kimutatások szerint több mint 1 millió magyar él Angliában. Itt most nem csak a dolgozó embereket értik, hanem az iskolásokat is. TB szám alapján készült a felmérés.

Hogy mennyire hiteles az információ, azt sajnos nem tudom nektek megmondani, de tény és való, hogy rengetegen próbálnak szerencsét. Ha csak ott 1 millió honfitársunk van, mennyi lehet összesen külföldön? Németország, Ausztria, Amerika, akárhol.

Tapasztalat szerzésnek, pénz gyűjtésnek általában megfelelő (Vigyázat, nem minden esetben jössz haza milliomosként).Fiatal korban könnyebb elindulni, és lássuk be kicsiny országunk is közel ellehetetleníti az itthoni jólétet.

Kezdő tőke is kell egy ilyen kiruccanáshoz, bár akinek már nincs mit veszítenie elindul így is úgy is. Egyedül még is csak jobban lehet kalkulálni. Nem vagy ráutalva másra illetve neked sem kell más gondoskodása miatt aggódnod.

Én csak azon gondolkodom, abból a hatalmas mennyiségű személyből mennyi boldog? Hányójuknak van pozitív tapasztalata/élménye? Nem hiszem, hogy mindenkit helyesen kezel a külföldi -őshonos- társadalom. Bevándorlónak, egy modern rabszolgának vagy egyenjogú embernek tartanak? Megéri akkor is kint maradni, ha ugyan lelkileg hiányosságaid vannak, de nem kell pénzügyileg nélkülözni semmiben.

Ebben a bevándorlók is hibásak lehetnek egyébként. Azok, akik a támogatás fejébe indulnak útnak. Két-három vagy több gyerekkel vagy csak azt hazudják, hogy annyi van nekik! Ha a saját befizetett adódból mást kell eltartanod annak te sem örülsz.

A munkaerő piac még egy olyan fejlett országban sem végtelen, mint Anglia. Meg vannak a határok. Tény, örülnek neki, ha az "alja" munkát valaki elvégzi helyettük. Ők már egy bizonyos kvóta alatt inkább nem vállalják a melót, mi pedig annak a "kis" pénznek is örülünk, mert van értéke! Kifizeted a létfontosságú dolgokat és még marad másra is.

Én személy szerint nem vágyon sokra. Egy csinos kis lakás/ház, jól működő kocsi és legyen mit enni. Nem utolsó szempont az sem, hogy ha valamire szükségem van, arra ne hónapokat kelljen spórolni és itt most nem luxuscikkekre gondolok, hanem harisnyára, ruhára vagy egy pár napos nyaralásra (belföldön).
Hiszem, hogy ennyi mindenkinek jár. Mert ugye ki is dönti el, hogy ki éhezik és ki nem? Az akinek sokkal több van, mint amennyit felhasználhat. Akinek 3 luxus villája és 10 egyedi gyártású kocsija van.

Azt is bizton állíthatom, hogy családostul kimenni sokkalta nehezebb, de lelkileg hosszú távon kifizetődőbb. Ha van kivel megosztanod mindazt amivel kint találkozol. Azért írom, hogy nehezebb, mert pénzügyileg is jóval nagyobb kiadással jár (nagyobbat lehet bukni). Minden háttér nélkül nehéz és jóval drágább lakáshoz/szobához jutni megbízható forrásból. Ha nem találtok egyből munkát, stresszesek lesztek.

Akár hogy is, az első időszak bármilyen szempontból nézzük, meglehetősen elcsigázó és komor is lehet. De nem kell azonnal feladni, igaz azt mondják: könnyebb és gyorsabb külföldön munkát találni. Én szerintem ez sokban függ attól, hogy az év melyik szakaszában járunk, milyen iparágban keres az ember vagy melyik városban van.

Én már jártam Angliában. Köszönöm elég volt egyelőre. Rossz tapasztalatom hál' Istennek alig lett. Az is biztos, hogy fogok még menni. Sőt arra sem esküszöm meg, hogy soha többet nem fogok más országban dolgozni.

Legyetek lelkileg erősek

Ezt a témát olyanoknak ajánlom, akik megpróbáltak másnak lelkileg segíteni. Akik szerettek akár milyen formában - mert ugye nem csak a szerelem fajta szeretet létezik a földön - és akarták, hogy a másiknak jobb legyen; megélje, amit a segítő fél már tud. A szenvedő túl lépjen a fájdalmán, dühén és kétségbe esésén.

Egy életvidám ember, aki ha világ megmentő ambíciókkal nem is rendelkezik de embertársai jó létét szívén viseli. Ez lennék én. (Amit magamról gondolok és nem mások rólam.) Szóval én mindig is úgy gondoltam, mindenkinek meg kell adni az esélyt a boldogságra. Ismerek nagyon jó embereket, akiknek valahogy soha nem jön össze. 50 évesen férj után felnőtt gyerekkel rendelkező hölgy, aki nem találja párját; nyugdíjas hölgy, akit elhagy a férje; huszonévesek, akik nem találják a helyüket a világban.

Mindenkinek van egy keresztje, amit a vállán visel. Csak az nem mindegy, HOGYAN viseli. Éveken keresztül különböző indokokra fogni a boldogtalanságunk okát fölösleges. Elpazarolt idő a múlt hibáin töprengeni. Az élet előttetek áll, nem mögöttetek. Miért van az, hogy valakinek vannak tervei? Nem süpped bele a posványba, nem érdekli ki mit akar tőle. Ő maga legyen boldog, kocsit szeretne vagy unokáival töltené idejét. Nem kell ahhoz más! Ha most nincs is senki melletted nem vagy egyedül, ott van valaki fontos. TE MAGAD. Ha másnak tudsz segítséget adni, magadnak miért nem... Rövid az életünk, úgy tekints rá ahogy illik. Ne az számítson hány hibát követhetsz még el, azokból tanulsz.

Szörnyű dolgok akárkivel megtörténhetnek. Ott hagyhat a szerelmed, kirúghatnak a munkahelyedről, meghal valaki nagyon fontos számodra. De az élet megy tovább. Sokkal több élmény vár még rád. Meg van az ideje a gyásznak és meg van az örömnek is. Ne szentelj neki több időd, mint amennyit végtelenül muszáj.

Én sem vagyok különb. Nekem is jó pár évbe beletelt eljutni ezekhez a mondatokhoz. De volt segítségem, ezért írom most meg nektek is, hogy van remény. Vannak még olyanok, akiket érdekeltek! Eredetileg nem is ebben a formában szerettem volna feldolgozni ezt a témát. Másképp viszont nem tudom. Néha még mindig visszatérnek azok az idők, ahol csak a magány és a düh kapott helyet. Szerencsémre egyre ritkább és megtanultam kontrollálni. Magam mögött hagytam.

MERT MINDIG VAN MIÉRT VÁRNI A HOLNAPOT.