2014. szeptember 1., hétfő

Sorozatok

Helló.

Ha már annyit beszéltem itt az elmúlt bejegyzésekben a sorozatokról, akkor most elhoztam nektek azokat, amikért odavagyok. Legtöbbjük igaz nyáron szünetel és van olyan is, ami nem friss de én szeretem újranézni a legjobb részeket. Akkor el is kezdem.

  1. Éghasadás Noah Wyle főszereplésével egy napjainkban játszódó, UFO-k által megszállt Amerikát mutat be. Három fia van, akikkel próbál túlélni. Hamarosan csatlakoznak egy táborhoz, akiknek vezetője egy katona. Különböző feladatokat teljesítenek, megakadályozva az idegen lények terveit. Az idegenek úgynevezett béklyókat felhasználva először a gyerekeken keresztül igyekeznek átvenni az uralmat majd később teljes testi átalakítással (mintegy ember-UFO mutánsokat készítve) szeretnék beteljesíteni harcukat. Ám ezt a nagyon kevesen maradt emberek nem hagyják, egymással szövetkezve igyekeznek mindent megtenni szabadságuk érdekében.
  2. Glee - Sztárok leszünk Éneklős, táncolós amerikai tini műsor. A középiskola első osztályától egészen a felnőtt és dolgozó létig kíséri szereplőit. Szuper feldolgozásokkal tűzdelt mindennapi gondokkal tarkított sorozat. Mindenki megtalálja a hozzá hasonlót. Tanár, tanácsadó, diákok. Legszebb lány, kiközösített lány, túl korán terhes lány, néger lány, latin-amerikai lány, leszbikus lány, iskola macsója fiú, meleg fiú, problémás hátterű fiú, beteg apuka.
  3. A búra alatt Stephen King könyve alapján készült. Egy titkoktól és gonosz emberektől nyüzsgő kisvárosra egyszer csak egy természetfeletti búra borul. Senki nem tudja honnan jön, miért van ott. Áthatolhatatlan, ugyan akkor a levegőt sőt az esőt is beengedi. Hang nem szűrődik ki bentről és az atombomba sem pusztítja el. Rejtélyes dolgok történnek és ki összefogva ki egymás torkának esve, gyilkolva szeretne fényt deríteni a búra titkára. Négy fiatal és több felnőtt is kapcsolatban áll a titkokkal.
  4. Egy lépés előre Régi spanyol sorozat egy művészeti iskoláról, ahol a tanulók színész mesterség, modern- és balett tánc, valamint ének- és hangszeres órákon vesznek részt. A diákok, a diákok családja illetve az őket tanító felnőttek mindennapjait mutatja be a telenovella. Hamar meg lehet szeretni a karaktereket, látjuk küzdelmüket hogy ők legyenek valamiben a legjobban. A sztárrá válás folyamatát, a sok bukást és újrakezdést és rengeteg szerelmet.
  5. Grace Klinika A vészhelyzet és a Doktor House után szerintem a legjobb kórházas sorozat. Seattle kórházban dolgozó embereket mutat be. Katasztrófákat, különleges eseteket filmesítenek meg. Felhívják sok betegségre a nézők figyelmét. Töménytelen szálon futnak az események. Először csak az oda felvett gyakornokokon keresztül enged bepillantást a kamera, majd ahogy ők is feljebb kerülnek a ranglétrán, minden változik.
  6. Vámpírnaplók Egy tragikus sorsú lányról szól eleinte, aki egy kisvárosban lakik. Mit sem sejtő gimnazista életet él barátaival míg egy ismeretlen srác be nem iratkozik hozzájuk. Szerelem első látásra és ezután kezdődnek a bonyodalmak. Vámpírok, farkasemberek, boszorkák, ősrégi lények. Sorra hal mindenki akit szeretnek, és egy kis csapat próbálja mindezzel felvenni a harcot.
  7. Egyszer volt, hol nem volt Gyermekkorunk kedvenc meséi új és ijesztő köntösben. Misztikus kisvárosban élik életüket az emberek, míg egy örökbe fogadott kisfiú meg nem keresi anyukáját a nagy városban, hogy elvigye magával. Szerinte ugyan is lakóhelyén mindenki varázslat alatt áll. Mindezt egy mese könyv alapján gondolja. Hófehérke, a gonosz boszorkány, Pinokkió, Pán Péter és még sokan mások megelevenednek a képernyőn. Izgalmas történet sok-sok jelmezzel, fantasztikus díszlettel és még annál is tehetségesebb színészekkel.
  8. Trónok harca Ez is könyv alapján készült, George R.R. Martin az író. Egy külön világot mutat be (mint például a Gyűrűk ura). Királyságok, különböző népek és tájak élete a tét, amikor közeleg a tél. Veszedelmes lények élnek egy fal túl oldalán, ahol örök a hó és most veszélyben vannak. Persze közben trón viszályok és háborúk tizedelik a népet. Fattyú gyermekek, sárkányok és vitéz harcosok vidéke. Ármánykodó királyi hatalmasságok, koszos kis borbély lányok is akadnak bőven.
  9. Dominion A légió cím folytatása sorozatban. Isten az emberek közé küldi két leghűségesebb arkangyalát, Mihályt és Gábrielt egy csecsemő meggyilkolására mely az egész emberiséget megmentheti a közelgő súlyos csapásoktól. Ám Mihály megsajnálja az embereket és átáll a mi oldalunkra, miközben bátyja és a többi alsóbb rendű angyalok lelke megszállja az embereket, szörnyű és vérszomjas lénnyé változtatva majdnem mindenkit. A megmaradt emberek városokba tömörülve próbálnak védekezni ellenségeikkel szemben. Egyikükben ott él az immár fiatal felnőtt Kiválasztott is Mihállyal és a többi lakossal. Több szintre vannak beosztva az emberek, ezek alapján kapnak feladatokat, szállást és élelmet. A harc mindennapos, de ki tudja ki fog nyerni végül.
  10. Szívek szállodája Ez is régi sorozat már, de nem tudom megunni. Egy anyukáról és kislányáról szól. Az anyuka nagyon fiatalon szült, és gazdag szülei ezt nem nézték jó szemmel így hamar új életet kezdett egy aranyos, amerikai kis közösségben. Az ő és őket körülvevő események szemtanúi lehetünk 7. évadon keresztül. Munka, tanulás, barátok és szerelmek, ahogy az a rendes életben is lenni szokott. Életszagú, aranyos és jó gondolatokat közvetít.
  11. Betty a csúnya lány Na nem az új amerikai verzió! Hanem a régi Kolumbiai siker szappanoperának mondható, tipikus mikor lesztek már egymáséi fajta agyromboló kreálmány. Imádom. Ezerszer plusz egyszer meg tudom nézni és még mindig nem unom (na jó azért a mellékszálú eseményeken szeretek most már áttekerni). Egy nagyon nagyon csúnya, ám okos lányról szól a sorozat, aki megkapja élete első munkáját az egyetem után. Egy divat cégnél. Persze ez csak a cégtulajdonos apuka bosszúja fia csapongása miatt. Nagyon sok utálat és rengeteg hazugság árán, de Betty megváltozik és a vége happy end.
  12. Zorro (La espada y la rosa) Még egy kolumbiai telenovella. Zorro történetét szerintem nem kell bemutatnom, igaz kicsit más köntösbe bújt és hosszabb is lett. A Sánchez de Moncada és De la Vega család kusza szálait, a spanyol cigányok és egy a börtönben rejtegetett álarcos nő megpróbáltatásait mutatja be.
  13. Zöld íjász Stephen Amell főszereplésével került a tv-be egy új sorozat. Hasonló történetre én eddig nem is emlékszem, éppen ezért nem kiszámítható és nem elcsépelt. Egy 5 évig hajótörött srácról szól, aki kínok közt tanult meg harcolni. Majd visszakerül hőn áhított városába és hamar kiderül, hogy nem csak ő menekült meg arról a szigetről. Pörgős, modern ihletésű részeivel sokaknak okoz örömöt.
  14. The walking dead Zombi apokalipszis közepette egy maréknyi túlélő napjait láthatjuk. Küzdenek egymással, másokkal és a zombikkal. Biztonságos menedéket valamint válaszokat keresnek a bekövetkezett tragédia miértjére. Vérfagyasztó jelenetek, egyre aszottabb zombik veszik körül őket, de ők kitartanak jóban-rosszban.

Újraélesztési rekord kísérlet - Újraélesztés protokoll

Sziasztok!

Újabb jó hírrel érkeztem. Illetve nem tudom nektek mennyire az, de nekem most sok ember van, akikre büszke lehetek. Ugyan is kis városom mostantól benne lesz a Guinness rekordok könyvében! 200 órás újraélesztéssel megdöntöttük Szeged rekordját. 8 napon át élesztett újra Dunaújváros és környéke. Nagy tapsot nekik. Ők már tudják, hogyan lehet megmenteni egy életet. Ti tudjátok, mi a helyes újraélesztés menete? Ha nem, akkor olvassatok tovább. Városi videó az eseményről

Újraélesztési protokoll:

Első a biztonság!
Nézz körül, hogy a sebesült illetve te magad biztonságos környezetben vagy-e.

Kapcsolat teremtés!
Szólítsd meg a földön fekvőt és vállainál rázd meg óvatosan.

Van reakció?
Ha reagál, folytasd a betegvizsgálat általános szabályainak megfelelően.
Ha nem reagál kiálts segítségért!

Légzés vizsgálata!
Egyik kezeddel a homlok és a haj találkozásánál tartva, másikkal az áll alatt emelve hajtsd hátra a sérült fejét.
Füledet tedd a sérült orra elé, fejeddel nézd a mellkast és az arcoddal érezd a kifújt levegőt legalább 10 másodpercig.
Ha ez idő alatt nincs minimum két légzőmozgás és nem jött senki a segélykiáltása, azonnal hívj mentőt! (104)
Továbbá, ha úgy gondolod fenn áll a légúti akadály gyanúja (nyelv lenyelés, idegen tárgy) nézz bele a szájába, nyúlj bele két ujjal.

Mentő értesítése!
Minden esetben mond el, hogy hogy hívnak és a pontos címet. Valamint ez esetben azt, hogy megkezdett újraélesztéshez kérsz majd segítséget /ha van közelben hivatásos elsősegélyes vagy te magad vagy az, akkor kérdezd meg azt is, van-e félautomata defibrillátor a közelben/

Kezd meg a mellkas-kompressziót (lenyomást)!
Kulcsold össze a kézfejeidet az ujjaiddal és az alsó kezed párnás részét helyezd a fekvő mellkasának középvonalába, a szegycsont alsó harmadához. (kb. a mellbimbókkal egy vonalba)

A lenyomás egy átlagos ember esetében 4-5 cm mélységű legyen. Üteme gyors, 100/perc. Egyszerre csak 30 lenyomást végezz!!!

Ezután két befúvás következzen!
Szájból szájba valamint szájbor orrba is végezhető.
Mindkét esetben jó, ha egy gézlapot vagy egy tiszta /ne legyen túl vastag, hogy a megfelelő mennyiségű levegő átjusson/ ruhadarabot a sérült szája/orra tetejére helyezel.
Szintén mindkét esetben hátra kell hajtani a fejet, az akadálymentes levegő áramlás érdekében.
Ezek után ha szájon fújunk be, akkor az orrot fogjuk be; értelemszerűen ha orron fújunk be, a szájat fogjuk be. (Személyes megjegyzés, hogy orrot befogni egyszerűbb)
Mindenképp normális mennyiségű levegőt juttassunk be. Ne legyen túl hosszú a befúvás vagy túl erőteljes!
Fújás után rögtön figyeljük a beteg mellkasának süllyedését és vegyél friss levegőt és ismételd meg még egyszer.

Folytasd a 30:2 arányú újraélesztést!
Addig, míg meg nem érkezik a mentő vagy ki nem fáradsz. Ha túl sokáig csinálod, a levegő fúvástól akár te is elájulhatsz.

Kerüld el az alábbi hibákat:
Szilárd felületen végezd minden esetben az mellkas kompressziót.
Próbálj helyes ütemet tartani.
Kis térdelő terpesz a legjobb megoldás az egyensúly megtartásában.
Rendesen hajtsd hátra a fejet, mert ha nem a befújt levegő a gyomorba kerülhet.
Jól fog be az orrot vagy szájat nehogy mellé menjen a levegő.

Itt pedig mindezt gyakorlatban is láthatjátok!


2014. augusztus 30., szombat

Fantasztikus halas pite

Mielőtt elmegyek ma itthonról, hoztam egy szuper receptet. Jamie Oliver könyvéből van, én már évek óta csinálom. Az egész család nagyon szereti. Vasárnapi ebédnek pont megfelel ×kacsintás×

Hozzávalók 4-6 főre:

  • ·         5 nagy krumpli (krumpli pürének) vaj, tej, só, bors
  • ·         2 tojás
  • ·         1 hagyma (kis kockákra felaprítva)
  • ·         1 répa (kis kockákra felaprítva)
  • ·         kevés vaj a dinszteléshez
  • ·         285 ml tejszín
  • ·         2 marék reszelt sajt (trappista vagy cheddar)
  • ·         1 púpos teáskanál mustár (én dijoni-val szoktam, de hagyományos is jó)
  • ·         1 marék petrezselyem (apróra vágva)
  • ·         2-3 marék spenót
  • ·         455 g csíkokra vágott hal (Pangasius vagy hekk filé) Ha fagyasztottat veszel előtte olvaszd ki teljesen!
  • ·         1 citrom leve


230 fokra előmelegítjük a sütőt.
Kezd el a krumplit főzni (időt és edényt spórolsz ha a tojásokkal együtt főzöd meg).
Ha megfőtt öntsd le a vizet (nem lesz rá szükség), a krumplit törd össze és rakj hozzá vajat, tejet, sót és borsot.
A tojás héját szedd le, vágd össze késsel vagy ha van tojás szeletelőd csinálj kis kockákat úgy mint a hagymából és répából.
Gőz fölött párold meg a spenót leveleket. Ne áztasd el őket.
Rakd mindezt félre.
Egy edényben dinszteld meg a hagymát és a répát egy kis vajon, majd rakd hozzá a tejszínt és melegítsd forráspontig.
Vedd le a tűzről, rakd hozzá a sajtot, citromlét, mustárt és petrezselymet.
Vegyél elő egy tűz álló tálat.
Rakd bele a nyers halat, spenótot és tojást, keverd őket össze. Figyelj, hogy mindenből jusson minden hova, majd öntsd fel a tejszínes szósszal.
Az összetört krumplit oszlasd el a tetején. Nem muszáj teljesen elsimítani, úgy fog gusztusosan kinézni. Esetleg a villával húzhatsz bele mintát.

Rakt be a sütőbe 25-30 percre, amíg a krumpli arany barnára nem sül.
Szervírozd főtt borsóval, párolt zöldségekkel.


2014. augusztus 29., péntek

2014 Virágkarnevál képek (Megkésve)

Szervusztok!

Tudom rossz kislány voltam, ígértem nektek képeket de eddig sajnos nem jutottam úgy gép közelbe.

Hát most a teljesség igénye nélkül itt vannak azok a képek, amiket a felvonuláson illetve a Nagyerdei Stadionban készítettünk.































Olvasói aktivitás

Sziasztok!

Ha megkérhetlek benneteket, egy kattintással járuljatok hozzá a blog folyamához.
Egy egyszerű három pontos szavazás, hogy miről legyen a továbbiakban több szó az oldalamon.
Eddig csak négy ember szavazott, akiknek köszönöm is nagyon szépen.
Az a baj, hogy egyik téma sem jó? Akkor kommentben írd meg, TE mit szeretnél.
Köszönöm.



2014. augusztus 28., csütörtök

Napi rutin

Helló sziasztok :)

Sokan tudjátok rólam, hogy szeretek videókat nézni (nagyon). Mindig keresek valami újdonságot. Hát tegnap ezt találtam. Egy fiú és egy lány tipikus napját mutatja be. Kicsit sztereotip de azért aranyos és tényleg fel lehet benne ismerni az alapvető jellegzetességeket.

https://www.youtube.com/watch?v=7rXXw_fKlP0

Íme pedig az én átlagos napom:

Reggel 7 órakor felkelek.
Benyomom a telefonomon a netet és megnézem történt-e valami csoda a facebook-on. (Tudom, függő vagyok)
Elmegyek a mosdóba: pisi, fésülködés + benyomom a hajvasalót, mert annak idő kell míg bemelegszik.
Kiválasztom mit veszek fel, hozzá ékszert + sminket + cipőt.
Aztán még egyszer átöltözöm, mert ez így nem jó :D
Ha elaludtam a hajam, akkor a vasalóval megigazítom.
Esetleg reggelizek valami és közben kommunikálok kicsiny családommal. Pamacsnak dupla simi jár.
7:45-50 között elindulok a munkába, ahova úgy 7:55-8:00 körül meg is érkezem.
Jó reggelt-et köszönöm a portásnak és ő visszaköszön (néha a takarítós nénik is ott vannak, akkor nekik is jár a köszönés mosolyogva, hogy jól induljon a napunk)
Felmegyek a lifttel a harmadikra (minden nap imádkozom, hogy semmi szörnyűség ne történjen = lift fóbiám van), onnan lépcsőn a negyedikre.
Bemegyek az irodába, lepakolok és bekapcsolom a számítógépet.
Megnézem jött-e valami intézni való, ha igen akkor elintézem, ha nem akkor elfoglalom magam.
Blogos témát gyűjtök, olvasok vagy híreket nézek.
Délben elindulok haza ebédelni és úgy 1 óra körül vissza is érek, útközben felveszem vagy leadom a leveleket a postán.
Majd 3 óra úgy telik ismét, ahogy már előtte leírtam az előző pontokban.
16:00-kor elindulok haza.
Otthon megkérdezem mi újság, játszok a kis kutyával, laptopozok, játszok a számítógépen vagy az Xbox-on, olvasok illetve töménytelen mennyiségű sorozatot nézek.
Megérdeklődöm barátaimtól hogy telik a hetük.
Vacsizni is kell valamit.
Aztán zene mellett torna, majd fürdés és egyéb higiéniai dolgok.
Aztán egyszer csak elalszom nagy küszködések árán (jah rossz alvó is vagyok).


Facebook videók

Ez egyre rosszabb lesz, komolyan mondom. Eddig az volt, hogy like-old ha a tartalmat meg szeretnéd tekinteni. Aztán jött az, hogy oszd meg ha meg akarod tekinteni. Most pedig itt az elkezdem nézni a videót, majd mikor odaérne, amire kíváncsi vagyok felugrik ez az ablak:


Jó lenne, ha betiltanák ezeket. Miért kell olyan tartalmat előre népszerűsítenünk, amit előtte meg sem nézhetünk...

Tényleg jobb embernek tartja magát az, akinek az oldala nagyobb látogatottságot kap. Hihetetlen már, hogy hol tartunk. Könnyen keresett pénz, mi? Csak megdolgozni ne kelljen érte.

2014. augusztus 27., szerda

Világnapok

Láttam, hogy tegnap a kutyák nemzetközi világnapja volt.

Imádom az állatokat, de ezek a világnapok kikészítenek.

Miért kell minden nap mást és mást megünnepelni? A fontos dolgokat nem csak akkor kell egy napra észre venni, ha egész évben is ott vannak.

Félre értés ne essék, én vagyok a karácsony legnagyobb rajongója, de hogy az ölelkezés meg jóformán a pisilés világnapját nem ünneplem, hát bocsássa meg a világ. :D

Itt van két oldal, ahol ti is kinevedgélhetitek magatokat a világnapok szerteágazó sokszínűségén (vagy mi).

Világnapok és nemzetközi akciónapok listája

Vicces világnapok